A szociodrámás valamint a digitális történetmesélő műhelymunkák során elhangzó személyes szálakból szőjük a verbatim színház szövetét. Olyan teátrális formákat keresünk, amelyek az amatőr résztvevők számára lehetővé teszik a nyilvános térben való hiteles megszólalást: dramatikus gesztusokkal és hatásokkal kísérletezünk, amelyek a művészet közösségi, társadalmi dimenziót helyezik a színházi esemény középpontjába.
A személyes történeteket tehát nem színészek tolmácsolják, hanem maguk a történet birtokosai viszik színre. A műhelymunka során alkalmazott művészetpedagógiai módszerek és a színházi formákkal való kísérletezés mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a résztvevő nők ne pusztán felmondják, hanem elemezzék és értelmezzék saját életük „nyersanyagát”. Ezzel a verbatim színház egy új modellje jön létre, amelyben a hivatásos színházi alkotók (dramaturg, rendező és a színésznő) a személyes történetek megszólaltatásán dolgoznak, saját tapasztalatukat, tudásukat e történetek hangos megjelenítésének szolgálatába állítják. (R.E)